Retro lencsefőzelék

Retro lencsefőzelék recept húsleves alappal, vöröshagymával, babérlevéllel, fokhagymával s mustárral, az elkészítés részletes leírásával.

A savanykás-kesernyés íze jót tesz az emésztésnek, finom és laktató, és tele van tápanyagokkal. S egy kis előrelátással hamar el is készíthető.

Először megnézzük, hogyan lehet viszonylag egyszerűen és gyorsan elkészíteni a lencsefőzeléket, majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

retro lencsefőzelék

Retro lencsefőzelék recept

A retro lencsefőzelékhez a lencsét átválogatjuk, megmossuk, és legalább 8 órára beáztatjuk kétszer annyi vízben, mint amennyi a lencse mennyisége.
Amikor a lencse a víztől alaposan megdagadt, leöntjük róla az áztatólét, melléteszünk egy megpucolt hagymát egészben, s maradék húsleves levében elkezdjük főzni.
Amikor a lencse kezd megpuhulni, egy másik (apróra összevágott) hagymát zsíron megpirítunk.
Amikor a hagyma kezd üvegesedni megszórjuk liszttel, s azt is picit megpirítjuk.
Amikor a rántásban a liszt is elkezd sötétedni, hozzáadjuk a fokhagymát és a pirospaprikát is, hogy azok is megpiruljanak.
Majd a lencse főzőlevéből egy kanállal hozzáadunk a rántáshoz, hogy a rántás oda ne kapjon.
Ezután a rántást a főzőlével csomómentesre kikeverjük, majd hozzáadjuk a megfőtt lencséhez.
A retro lencsefőzelék végső ízének beállításához előbb mustárt adunk hozzá, majd egy kis karamellizált cukrot, s végül egy adag tejfölt.
A retro lencsefőzelék hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Prep Time 15 minutes
Cook Time 25 minutes
Total Time 40 minutes
Course Egytálételek, Főétel, Főzelék, Zöldséges ételek
Cuisine Magyar
Servings 4 főre

Equipment

  • 2 literes lábos
  • fokhagymanyomó
  • kis serpenyő a rántás elkészítéséhez

Ingredients
  

  • ½ kg lencse
  • 1 liter víz (a lencse beáztatásához)
  • 8 dl húsleves lé (lehet füstölt húslé is)
  • 1 fej vöröshagyma (egészben)
  • 1-2 db babérlevél

A hagymás rántáshoz

  • 1 fej vöröshagyma (apróra összevágva)
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál sertészsír
  • 4 evőkanál finomliszt
  • 1 kávéskanál fűszerpaprika

A retro lencsefőzelék végső ízének beállításához

  • 2 evőkanál mustár
  • 1 kiskanál kristálycukor
  • 1 kávéskanál ecet (10%-os)
  • dl tejföl (20%-os)

Instructions
 

  • A lencsét főzés előtt átválogatjuk, megmossuk, s minimum kétszeres mennyiségű vízben állni hagyjuk legalább 8 órányit (úgy, ahogy a lencse főzésénél szó volt róla).
  • Másnap a vöröshagymákat és a fokhagyma gerezdeket megpucoljuk.
    Az egyik hagymát egészben hagyjuk. a második hagymát felkockázzuk.
    A fokhagyma gerezdeket pedig fokhagymanyomón áttörjük.
  • Amikor a lencse alaposan megdagadt, leöntjük róla az áztatólét.
    Hozzátesszük a megpucolt egész hagymát, s felöntjük a húsleveslével (vagy a füstölt hús főzőlevével).
  • A lencsét főzés közben időnként megkeverjük, s amikor a lencse kezd megpuhulni, a vöröshagymát kivesszük a főzőléből, mielőtt szétfőne.

Hagymás-fokhagymás rántás készítése

  • Amikor a lencse kezd megpuhulni, a felkockázott hagymát olajon egy nagyobb serpenyőben elkezdjük pirítani.
  • Amikor a hagyma kezd üvegesedni, megszórjuk a piruló hagymát liszttel.
    Majd addig pirítjuk az egészet, amíg a liszt zsemle színű nem lesz.
  • A tűzhelyről levéve hozzáadjuk a megzúzott fokhagymát és a fűszerpaprikát.
    Jól elkeverjük őket, s hagyjuk, hogy egy kicsit megpiruljanak.
  • Amikor a fokhagyma és a fűszerpaprika is elkezd megpirulni, a lencse főzőlevéből egy kanállal hozzáadunk a rántáshoz, hogy a rántás oda ne kapjon.
  • Ezután a rántást a főzőlével csomómentesre kikeverjük, majd hozzáadjuk a megfőtt lencséhez.

A retro lencsefőzelék végső ízének kialakítása

  • A lencséhez először hozzá adjuk a mustárt, s ha esetleg szükséges, még némi sót.
  • Ezután a rántásos serpenyőben picit megpirítjuk a cukrot, hogy elkezdjen barnulni (karamellizálódni).
    Majd kevés vízzel felengedjük, s hozzáadjuk a főzőléhez.
  • Legvégül a tejfölt 1 merőkanál főzelékkel krémesre elkeverjük
    Majd felkevert tejfölt is hozzáadva a lencsefőzelékhez még egyszer alaposan átkeverjük az egészet.
Keyword ebéd receptek, tojásmentes, vacsoraötletek

Gyakorlatias tanácsok a retro lencsefőzelék elkészítéshez

A retro lencsefőzelék ízét a hozzávalók pici változtatásával könnyedén az ízlésünkre formálhatjuk.

Ha szoktunk alaplevet használni, a húsleves leve helyett egy húsos vagy egy zöldséges alaplével is elkészíthetjük a lencsefőzeléket.

Amit fontos megjegyezni, hogy a felhasznált a leveskocka (illetve alaplé) némileg befolyásolni fogja a lencsefőzelék ízét.

A hagyma pirítása is picikét alakít a lencsefőzelék ízvilágán:

  • Aki nem szereti annyira a sült hagyma ízét, az a zsiradékhoz kevés vizet adva meg is dinsztelheti a hagymát.
    Ugyan úgy ki fog sülni üvegesre, csak az íze nem lesz annyira intenzív.
  • Ha viszont szeretjük a sült hagyma ízért, nyugodtan tovább süthetjük a zsiradékban egy kicsit, hogy megbarnuljon.

S ha nem szoktunk a lencsefőzelékbe a pirospaprikát tenni, azt nyugodtan kihagyhatjuk a rántásból.

Tálaláskor: Mint minden főzelékek, önmagában is nagyon finom, de sokféle feltétet is választhatunk hozzá. Ehetjük akár fasírttal, akár főtt füstölt hússal, sült virslivel vagy főtt tojással is.

A virslit, főleg a füstölt virslit érdemes inkább megsütni, s nem vízben kifőzni, mert így az íze nem fő ki a főzőlébe, hanem hozzáadódik a lencséhez.

Ellentétben például azzal az esettel, amikor lencselevest készítünk virslivel, mert ott a füstölt íz a főzés révén adódik hozzá a lencséhez.

S a kenyérről se feledkezzünk el, a többféle intenzív ízhez nagyszerű kísérő lehet.

Retro lencsefőzelék intenzívebb ízekkel

Ha nem szeretjük a csípős ízeket, nyugodtan tehetünk fele annyi mustárt a retro lencsefőzelékbe. A rántástól így is rendesen érezni fogjuk.

Ha viszont szeretjük a csípős mustárt, például a dijoni mustárt, az is tehetünk bele. De csak egy kanálnyit, mert intenzív (csípős) íze bőségesen elegendő lesz a lencsefőzelék ízesítéséhez.

A lencsefőzelék csípősségén a bors típusával is tudunk változtatni. Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.

Ha viszont szeretjük az erőset, nyugodtan hozzáadhatunk a lencsefőzelékhez egy hegyes erős paprikát is. Vagy némi csípős paprikakrémet, chilit esetleg Cayenne borsot.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a retro lencsefőzeléket, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a retro lencsefőzelékhez!

Mit tapasztaltál a recept elkészítésekor?

Recipe Rating