Lencsefőzelék rántással

Lencsefőzelék recept rántással, húsleves alappal, vöröshagymával, babérlevéllel, fokhagymával s mustárral, az elkészítés részletes leírásával.

Melyben a lencse savanykás-kesernyés ízét a rántás kiemeli, s nem mellesleg jót tesz az emésztésnek is, s egy kis előrelátással hamar el is készíthető.

Először megnézzük, hogyan lehet viszonylag egyszerűen és gyorsan elkészíteni a lencsefőzeléket rántással. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

lencsefőzelék rántással

Lencsefőzelék recept rántással

A lencsét főzés előtt átválogatjuk, megmossuk, és legalább 8 órára beáztatjuk.
Amikor a lencse megdagadt, leöntjük az áztatólét, s a húsos lében elkezdjük megfőzni.
Melléfőzünk egy megpucolt hagymát, majd amikor a lencse megpuhult, kivesszük a főzőléből.
Egy másik hagymát apróra vágunk, s zsíron megpirítunk. Majd megszórjuk liszttel, s azt is picit megpirítjuk.
Végül hozzáadjuk a rántáshoz a fokhagymát és a pirospaprikát is, hogy azok is megpiruljanak.
Majd a lencse főzőlevéből egy kanállal hozzáadunk a rántáshoz,hogy a rántás oda ne kapjon.
A rántást a főzőlével csomómentesre kikeverjük, majd hozzáadjuk a megfőtt lencséhez.
A lencsefőzelék végső ízének beállításához előbb mustárt adunk hozzá, majd egy kis karamellizált cukrot, s végül egy adag tejfölt.
A rántással készült lencsefőzelék hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Prep Time 15 minutes
Cook Time 25 minutes
Total Time 40 minutes
Course Egytálételek, Főétel, Főzelék, Zöldséges ételek
Cuisine Magyar
Servings 4 főre

Equipment

  • 2 literes lábos
  • fokhagymanyomó
  • kis serpenyő a rántás elkészítéséhez

Ingredients
  

  • ½ kg lencse
  • 1 liter húsleves alaplé (lehet főtt füstölt hús leve is)
  • 1 db babérlevél

A hagymás rántáshoz

  • 2 fej vöröshagyma (közepes)
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál zsír (lehet olaj is)
  • 4 evőkanál finomliszt
  • 1 kávéskanál fűszerpaprika

A végső íz beállításához

  • 2 evőkanál mustár (csapott)
  • 3 dkg cukor
  • 1 kávéskanál ecet (10%-os)
  • dl tejföl

Instructions
 

  • A lencsefőzelékhez a lencsét átválogatjuk, megmossuk, és legalább 8 órára beáztatjuk.
  • Amikor a lencse megdagadt, leöntjük az áztatólét, s a húsos lében elkezdjük a lencsét főzni.
  • A vöröshagymákat és a fokhagymát megpucoljuk.
    Az egyiket hagymát egészben hozzá tesszük a lencséhez főni.
    A második hagymát felkockázzuk, a fokhagymát fokhagymanyomón áttörjük.
  • A lencsét főzés közben gyakran megkeverjük, s amikor a lencse kezd megfőni, a vöröshagymát kivesszük a főzelékből.

Hagymás rántás készítése:

  • Közben egy másik vöröshagymát és a fokhagymát is megpucoljuk.
    A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, a fokhagymát áttörjük fokhagymanyomón.
  • Amikor a lencse kezd megpuhulni, a felkockázott hagymát olajon egy nagyobb serpenyőben elkezdjük pirítani.
  • Amikor a hagyma kezd üvegesedni megszórjuk liszttel, s azt is picit megpirítjuk.
  • A tűzhelyről levéve hozzáadjuk a megzúzott fokhagymát és a fűszerpaprikát.
    Jól elkeverjük őket, s hagyjuk, hogy egy kicsit megpiruljanak.
  • Majd 1 kanál levet hozzáadunk a főzővízből, amivel megakadályozzuk, hogy a rántás odakapjon.
  • A lét jól elkeverve a rántással, az egészet hozzáöntjük a lencséhez.

Végül kialakítjuk a lencsefőzelék egyedi ízét:

  • A lencséhez hozzá adjuk a mustárt, s ha esetleg szükséges, még némi sót.
  • A cukrot egy kis edényben megpirítjuk, majd kevés vízzel felengedjük. Az is mehet hozzá a lencséhez.
  • Legvégül a tejfölt 1 merőkanál főzelékkel elkeverjük, majd hozzáadva a többihez alaposan azt is eloszlatjuk.
Keyword ebéd receptek, gluténmentes, vacsoraötletek

Gyakorlatias tanácsok a lencsefőzelék elkészítéshez

A rántással készült lencsefőzelék ízét a hozzávalók pici változtatásával könnyedén az ízlésünkre formálhatjuk.

Ha nem szoktunk alaplevet készíteni, nyugodtan felforralhatunk 1 liter vizet, s belefőzhetnünk 2 húsleveskockát. Avval is finom lesz a lencsefőzelék.

Amit fontos megjegyezni, hogy a felhasznált alaplé (illetve a leveskocka) némileg befolyásolni fogja a lencsefőzelék ízét. A legjobb választás a zöldség vagy a húsleves alaplé.

A hagymás rántás elkészítésekor játszatunk a hagyma ízével is.

  • Aki nem szereti annyira a sült hagyma ízét, az a zsiradékhoz kevés vizet adva meg is dinsztelheti a hagymát.
    Ugyan úgy ki fog sülni üvegesre, csak az íze nem lesz annyira intenzív.
  • Ha viszont szeretjük a sült hagyma ízért, nyugodtan tovább süthetjük a zsiradékban egy kicsit, hogy megbarnuljon.

S ha nem szoktunk a lencsefőzelékbe pirospaprikát tenni, azt nyugodtan kihagyhatjuk a rántásból.

Tálaláskor: Mint minden főzelék, önmagában is nagyon finom, de sokféle feltétet is választhatunk hozzá. Ehetjük akár fasírttal, akár főtt füstölt hússal, sült virslivel vagy főtt tojással is.

A virslit, főleg a füstölt virslit azért érdemes inkább megsütni, s nem vízben kifőzni, mert így az íze nem fő ki a főzőlébe, hanem hozzáadódik a lencséhez.

Ellentétben például azzal az esettel, amikor lencselevest készítünk virslivel, mert ott a füstölt íz a főzés révén adódik hozzá a lencséhez.

S a kenyérről se feledkezzünk el, a többféle intenzív ízhez nagyszerű kísérő lehet.

Lencsefőzelék intenzívebb ízekkel

Ha nem szeretjük a csípős ízeket, nyugodtan tehetünk fele annyi mustárt a lencsefőzelékbe. A rántástól így is rendesen érezni fogjuk.

Ha viszont szeretjük a csípős mustárt, például a dijoni mustárt, az is tehetünk bele. De csak egy kanálnyit, mert intenzív (csípős) íze bőségesen elegendő lesz a lencsefőzelék ízesítéséhez.

S a borssal is változtathatjuk a lencsefőzelék ízével. Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.

Ha viszont szeretjük az erőset, nyugodtan hozzáadhatunk a lencsefőzelékhez egy hegyes erős paprikát is. Vagy némi csípős paprikakrémet, chilit esetleg Cayenne borsot.

Ha szeretjük a minőségibb eceteket, tehetünk a lencsefőzelékbe akár balzsamecetet vagy más boresetet is.

Arra viszont figyeljünk, hogy a minőségi ecetek töménysége eltérő, ami a savanyító hatásukat befolyásolja

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a lencsefőzeléket rántással, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a lencsefőzelékhez rántással!

Mit tapasztaltál a recept elkészítésekor?

Recipe Rating