Lencsefőzelék füstölt hússal

Lencsefőzelék recept füstölt hússal,  hagymával, fokhagymával, babérlevéllel, tejföllel és mustárral, az elkészítés részletes leírásával.

Mely ízletes, finom, és laktató étel, és tele van tápanyagokkal. S a savanykás-kesernyés íze jót tesz az emésztésnek is.

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen elkészíteni a lencsefőzeléket füstölt hússal. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

lencsefőzelék füstölt hússal

Lencsefőzelék recept füstölt hússal

A lencsefőzelékhez első lépésben a füstölt húst a babérlevéllel elkezdjük főzni annyi vízben, mely éppen ellepi.
Amikor a füstölt hús már legalább egy órája fő, s kezd megpuhulni, a hagymát és fokhagymát megpucoljuk, s a fokhagymát fokhagymanyomón áttörjük,
Két lencsekonzervet felbontjuk, s a lábosba öntjük a füstölt hús mellé.
Majd az egész hagymát, az áttört fokhagymát és a mustárt is hozzáadjuk.
Amikor a főzővíz újra el kezd forrni, takarékra vesszük, s legalább 10 percig főzzük.
A tejfölt közben egy közepes hőálló tálban elkeverjük a lisztel csomómentesre.
Ezután egy merőkanálnyit a főzőléól a habaráshoz adunk.
Jól elkeverjük habarással. S ezt még egyszer megcsináljuk.
Amikor a habarás a létől felmelegedett és felhígult, a megfőtt húst és a babérlevelet kiemeljük a lencse mellől. Majd folyamatos keverés mellett lassan hozzáadjuk a habarást a lencséhez.
További 5-10 percig főzzük a lencsét, míg be nem sűrűsödik a habarástól.
A füstölt húst hagyjuk közben kicsit kihűlni, majd a tálalás előtt vékonyabb szeletekre vágjuk, s a lencse mellé tesszük.
A füstölt hússal készült lencsefőzelék hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Prep Time 5 minutes
Cook Time 1 hour 30 minutes
Total Time 1 hour 35 minutes
Course Egytálételek, Főétel, Főzelék, Zöldséges ételek
Cuisine Magyar
Servings 4 főre

Equipment

  • 2 literes lábos
  • hőálló tál a habarás elkészítéséhez
  • fokhagymanyomó

Ingredients
  

  • ½ kg füstölt csülök
  • 1-2 db babérlevél
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma (közepes)
  • 60-70 dkg lencse
  • 6-8 dl víz
  • 1 teáskanál mustár
  • 2 evőkanál tejföl
  • 1 evőkanál liszt

Instructions
 

  • A lencsefőzelékhez első lépésben a füstölt húst a babérlevéllel elkezdjük főzni annyi vízben, mely éppen ellepi.
  • Amikor a füstölt hús már legalább egy órája fő, s kezd megpuhulni, a hagymát és fokhagymát megpucoljuk.
    A fokhagymát fokhagymanyomón áttörjük,
  • Két lencsekonzervet felbontjuk, s a lábosba öntjük a füstölt hús mellé a levével együtt.
  • Majd az egész hagymát, az áttört fokhagymát és a mustárt is hozzáadjuk.
  • Amikor a főzővíz újra el kezd forrni, takarékra vesszük a tűzhelyt, s legalább 10 percig főzzük a lencsét.

Habarást készítünk

  • A tejfölt közben egy közepes hőálló tálban elkeverjük a lisztel csomómentesre.
  • Ezután egy merőkanálnyi főzőlét a habaráshoz adunk.
    Jól elkeverjük habarással, hogy hígabb legen.
  • Majd a higítást még egy kanál főzőlével megismételjük.
  • Amikor a habarás a létől felmelegedett és felhígult, a megfőtt húst és a babérlevelet kiemeljük a főzőléből a lencse mellől.
    Majd folyamatos keverés mellett lassan hozzáadjuk a habarást a lencséhez.
  • További 5-10 percig főzzük a lencsét, míg be nem sűrűsödik a főzőlé a habarástól.
  • A füstölt húst hagyjuk közben kicsit kihűlni, majd a tálalás előtt vékonyabb szeletekre vágjuk, s a lencse mellé tesszük.
Keyword ebéd receptek, gluténmentes, húsos ételek, vacsoraötletek

Gyakorlatias tanácsok a füstölt húsos lencsefőzelék elkészítéséhez.

A lencsefőzelék lelke a 4 alapíz harmóniája. Ha ezt nem sikerül úgy eltalálnunk, hogy az számunkra megfelelő legyen, nagyon kellemetlen lehet az eredmény.

Ehhez fontos tudni, hogy a mustár alapvetően egy picit kesernyés és savanykás, a tejföl picit savanykás, a lencse inkább kesernyés, a hagyma és a fokhagyma adja a csípős ízt, míg a sós ízt magával a füstölt hússal visszük be a főzelékbe.

A füstölt húsnak bátran válasszunk olyat, ami számunkra megfelelő. A füstölt csülök helyet választhatunk akár tarját, akár oldalast, sonkát, de akár füstölt kolbászt is, ha azt szeretjük.

Ami fontos, a füstölt kolbászt nem kell túl sokáig előfőzni, elegendő a lencsével együtt megfőzni.

Mindegyiktől füstölt hústól egy picit más lesz a karaktere a lencsefőzeléknek, de pont ez adja a ennek a főzeléknek a változatosságát.

Fontos: A receptből nem véletlen maradt ki a só! A füstölt húsokat sós lében szokták pácolni füstölés előtt. S belőlük a főzés során a pácolás során belekerült só egy része ki szokott oldódni. Ezért az elkészült főzelék sósságát a végén érdemes ellenőrizni.

Ha házi füstölt húst használunk, mely túlságosan is sós lehet, érdemes azt a főzés előtt egy fél nappal beáztatni, hogy a túl sok só egy része kioldódjon belőle.

Ha szeretnénk a csípős ízt is kiemelni a lencsefőzelékben, használhatunk dijoni mustárt is. De arra mindenképpen figyeljünk, hogy a dijoni mustár sós és csípős is. Ezért a házi füstölt húst alaposan érdemes kiáztatni a főzés előtt (kisebb darabokra vágva, sok vízben 3-4 órát minimum..

Amennyiben nem szeretjük a mustár keserű és savanyú ízét, akkor is tegyünk a lencsefőzelékbe egy keveset. S a számunkra erős ízeket harmonizáljuk kevés cukorra (a fenti mennyiséghez elegendő egy csapot evőkanállal).

Tipp: Ha lisztérzékenyek vagyunk, liszt helyett használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt, avval is könnyedén be fog sűrűsödni.

Lencsefőzelék füstölt hússal száraz lencséből

Ha nincs otthon lencsekonzervünk, csak száraz lencsénk, akkor a 30-40 dkg lencsét első lépésben 8-12 órára érdemes minimum kétszeres mennyiségű vízben beáztatni.

Mielőtt a megduzzadt lencsét elkezdjük főzni, érdemes az áztató vizet leönteni. Majd minimum 1 liter friss vízzel feltenni főzni a babérlevéllel, a hagymákkal és a mustárral.

Fontos tudni: A konzerv lencse picit hamarabb fő meg, mert nem csak a lében úszik alapból, hanem elő is van főzve.

A sima lencsét viszont érdemes picit tovább főzni. Kell durván 20 perc, mire a a lencse rendesen megpuhul. Úgy, hogy előtte már ázott egy fél napot!

Éppen ezért a habarást is elegendő a forrás megkezdése után bő negyed órával elkészíteni.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a lencsefőzeléket füstölt hússal, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a füstölt húsos lencsefőzelékhez!

Mit tapasztaltál a recept elkészítésekor?

Recipe Rating