A vöröslencse-főzelék receptje hagymával, fokhagymával, fehérborssal, sűrített paradicsommal, mustárral és babérlevéllel, az elkészítés részletes leírásával.
Melynek íze némileg eltér az idehaza ismert lencsefőzeléktől. Jóval fűszeresebb, és némileg puhább állagú is.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a vöröslencse-főzeléket. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Vöröslencse-főzelék recept
Equipment
- 2 literes fazék
- fokhagymanyomó vagy reszelő
Ingredients
- 30 dkg vöröslencse
- 1 fej vöröshagyma (nagyobb)
- 2 gerezd fokhagyma
- 3 evőkanál olívaolaj vagy kókuszolaj
- 1 teáskanál só
- 3 csipet őrölt fehérbors (lehet tarka is)
- 7 dkg sűrített paradicsom
- 1 teáskanál mustár (ne legyen csípős)
- 2 db babérlevél
- 8 dl alaplé
- 2 dl natúr joghurt
Instructions
- A lencsét alaposan megmossuk, és ha szükséges, átválogatjuk (úgy, ahogy a vöröslencse főzésénél szó volt róla).
- Megtisztítjuk a vöröshagymát és a fokhagymát.
- Az apróra vágott vöröshagymát elkezdjük dinsztelni az olívaolajon (kevés vízzel), majd sózzuk, borsozzuk.
- A dinsztelés végén hozzátesszük az áttört fokhagymát, s azt is hagyjuk, hogy egy picit megpiruljon.
- Ha a fokhagyma is megpuhult, hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és a mustárt, majd felöntjük az alaplével.
- Hozzáadjuk a lencsét és a babérlevelet, majd lassú tűzön 15 percig főzzük.(Ha túlságosan elfőné a levét, akkor vízzel pótoljuk.)
- Az elkészült főzeléket lehúzzuk a tűzről. Apránként hozzákeverjük a natúr joghurtot, majd még egyet forralunk rajta.
- Bármilyen feltéttel, vagy akár önálló fogásként is fogyaszthatjuk a vöröslencse főzeléket.
Tippek és tanácsok a vöröslencse-főzelék elkészítéséhez.
A vöröslencse-főzelék sokféle módon elkészíthető. Ebben a receptben inkább egy könnyen elkészíthető, kevés fűszert tartalmazó változatot mutattam be.
Ha egy tartalmasabb, zöldségesebb változatra vágyunk, a főzés elején a 20 dkg vöröslencséhez hozzáadhatunk 1 szál sárgarépát vagy pasztinákot és egy közepes krumplit (megpucolva és apró kockákra vágva).
Ha szeretjük a fűszeres, esetleg csípős (indiai jellegű) főzelékeket, nyugodtan adhatunk a fenti recepthez további fűszereket is:
- 1 teáskanál kurkumát
- 1 evőkanál koriandermagot
- 1 teáskanál római köményt
- 1 kisebb darab gyömbért
De ugyancsak nagyszerű választás az indiai vöröslencse leves, melyet sok esetben annyira sűrűn tálalnak, mint idehaza a főzelékeket.
Ha nem szoktunk alaplével főzni, nyugodtan felforralhatunk 1 liter vizet, s belefőzhetnünk 2 leveskockát. Avval is finom lesz a főzelék.
Aminek kapcsán természetesen érdemes megjegyezni, hogy a felhasznált alaplé (illetve a leveskocka) némileg befolyásolni fogja a vöröslencse-főzelék ízét.
A vöröslencse-főzelékhez a legjobb választás a többféle húst tartalmazó húsleves alaplé, de vegetáriánusként bátran használhatunk zöldség alaplét is.
Érdemes kipróbálni, mert a vöröslencse nagyszerű fehérje és ásványi anyag forrás, hasonlóan az idehaza is jól ismert barna lencséhez.
Tipp: Aki szereti a sült hagyma ízért, nyugodtan tovább süthetjük a zsiradékban egy kicsit, hogy megbarnuljon.
S ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.
Amennyiben szeretjük az erőset, nyugodtan hozzáadhatunk egy hegyes erős paprikát is. Vagy némi csípős paprikakrémet, chiliport esetleg Cayenne borsot.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a vöröslencse főzeléket, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.